Antióchia

Antióchia




Antióchia - Fiatalok szolgálata fiataloknak


"A tanítványokat először Antiochiában nevezték keresztényeknek"(ApCsel 11,26)


Az Antióchia programot 1960-ban az Egyesült Államok Indiana államában, a Notre Dame Katoli-kus Egyetemen fejlesztették ki. Magyarországra az ausztráliai nemzeti közösség közvetítésével ju-tott el 1994-ben. A budapesti Szt. Rókus Plébánia nyolc fiatalja egy házaspárral és az atyák támo-gatásával alapította az első Antióchia közösséget Magyarországon. A rókusi közösség az első Antióchia Hétvégét 1995-ben tartotta. A közösség missziós tevékenysége nyomán ma már (2002) nyolc plébánián működik olyan Antióchia közösség, amely rendszeresen tart Antióchia Hétvégéket, és számos közösség éli a formálódás időszakát. Egy-egy közösség aktív tagjainak száma 20-50 fő, az Antióchia Hétvégéken résztvevők létszáma kb. 40-80 fő. Napjainkig mintegy 2000 magyar fiatal ismerkedett meg az Antióchia lelkiségével.

A közösség tagjai elsősorban tizenhat és huszonöt év közötti fiatalok, akik találkozóikon a hitről, lelki életről és az egyházhoz tartozásukról osztják meg gondolataikat egymással. Az Antióchia cél-ja, hogy a befogadó és támogató közösség révén segítse a fiatalokat abban, hogy Krisztus és az egy-ház szeretetében növekedjenek. A közösségek valamely plébánián jönnek létre, kötődnek a saját plébániájukhoz, ezzel is erősítik a plébániai identitástudatot. A plébánia az egyházi struktúra alap-egysége. Ha valaki büszke a plébániájára, érzi, hogy tartozik valahova, szívesebben vesz részt a közösség munkájában. Az Antióchia nemcsak az egyént, hanem a családokat is igyekszik bevonni az adott plébánia mindennapjaiba. A közösség tagjai nagy hangsúlyt fektetnek a lelki élet kibonta-koztatására úgy, hogy közben a kovász szerepét vállalva, mind többekkel ismertessék meg a "való-di" egyházat.

A háromnapos Antióchia hétvégéket fiatalok szervezik fiatalok számára. Az evangéliumi üzenet megélésével lehetőség nyílik egymás kölcsönös megismerése mellett a közösség életébe való be-kapcsolódásra is. A hétvégén elhangzó bevezetőket - felnőtt segítséggel - a fiatalok írják. Minden bevezetőnek a személyes megosztás az alapja, emellett erősen hangsúlyozzák az evangélium és a személyes élettapasztalat kapcsolatát. Elmélkednek az ima szerepéről, az önfeláldozó életről, az eucharisztiáról… Az Antióchia Hétvége hivatalos folytatása a heti imatalálkozó, melyet rendszerint a vasárnap esti szentmise után tartanak, de ide tartozik a hétköznapi szentmisék csoportos látogatá-sa, az apostoli és a szociális tevékenység is, melyek ugyancsak az egymáshoz tartozás érzését erősí-ti.

Az Antióchia plébániáról plébániára terjed. A fiatalok gyakran részt vesznek az "anyaplébániáról" egy-egy új közösség megalakításában. Ez még jobban elősegíti azt, hogy bennük missziós lelkület és aktív egyházi küldetéstudat alakuljon ki. Az Antióchia minimális szervezettel dolgozik, miután a hangsúly a plébániák önállóságán van. Az önállósághoz persze szükséges az, hogy a részközössé-gek teljes felelősséggel ragaszkodjanak a mozgalom irányelveihez. Az összekötő teamet rendszerint két fiatal, egy házaspár és szerzetes vagy pap alkotja. Szerepük az, hogy megőrizzék a mozgalom irányultságát és lelkületét, megkönnyítsék a közösségek kommunikációját, ugyanakkor az érdeklő-dők felé képviseljék az "ügyet". A felnőtt támogatás alapvető tényező a mozgalmon belül. Kevesen vannak, és rendszerint a háttérben maradnak, mégis az érettséget, a folytonosságot biztosítják, taná-csaikkal segítve az ifjabb generációt.


További információ:
  Bittsánszky János és Sári
1088 Budapest, Baross utca 28
Tel: 318 9711
e-mail: labora@mail.datanet.hu


a lap elejére




Antióchia - Fiatalok szolgálata fiataloknak


Szeretettel ajánljuk ezeket a sorokat mindazoknak, akik érdeklődnek az Antióchia mozgalom iránt, de egyben megjegyezzük, hogy semmilyen leírt ismertetés nem képes visszaadni egyetlen megújulási mozgalom lelkületét vagy egyedülálló arculatát. Ezt meg kell tapasztalni.

A magyarországi Antióchia mozgalom tagjainak hite és lelkesedése már az indulás időszakában megmutatja fiataljaink gazdag belső értékeit és tettrekészségét. Kérjük olvasóinkat, imádkozzanak azért, hogy ez a megújulás tovább mélyüljön és terjedjen.

Mi az Antióchia?
Az Antióchia plébániai szolgálat, amelyet fiatalok végeznek fiatalok körében. A középiskola harmadik osztályának megfelelő korú és ennél idősebb fiatalok (kb 17-25 év) közössége. Az Antióchia egy hétvégi élménnyel kezdődő lelki program, amelynek jelentős folytatása van. A fiataloknak állandó lehetőséget kínál arra, hogy meghallgassák egymást, megbeszéljék és jobban megértsék, mit jelent ma katolikusnak lenni.
Az Antióchiát az első ismert keresztény közösségek helyéről nevezték el. "A tanítványokat elő-ször Antióchiában nevezték keresztényeknek" (ApCsel 11,26).

A háttér:
Az Antióchia programot 1960-ban fejlesztették ki az Egyesült Államok Indiana államában fekvő Notre Dame katolikus egyetemen. Az Antióchia számos földrészen elterjedt; Amerikán kívül Ausztrá-liában, az Indonéz szigetvilágon, a Fülöp-szigeteken, Afrikában, és Európában. Magyarországon 1994-ben honosodott meg.
Az első Antióchia közösséget 7 fiatal, egy házaspár és egy atya indította útjára a budapesti Szt. Rókus plébánián. Azóta számos más plébánián is alakult Antióchia közösség. A fiatalok munkája és lelkesedése nyomán határainkon túli magyar katolikus plébániákon is működnek Antióchia közössé-gek.

Mik a céljai?
A közösség megtapasztalása által segíteni fiataljainknak, hogy növekedjenek Krisztus és az egy-ház szeretetében -- olyan közösségben, amely mindig befogadja és támogatja őket.

Bevezetés a mozgalomba:


AZ ANTIÓCHIA HÉTVÉGE


Formája: A hétvége pénteken este 18,30-kor kezdődik, és vasárnap este 21,30-ig tart. Bevezető elő-adások, beszélgetések, közös ima, zene és pihenés alkotja a programot, amely nagy hangsúlyt fektet a Szentírásra, a kiengesztelődés szentségére és az Eucharisztiára.

A vezető csapat (team): 20-25 fiatal vezeti a hétvégét. Ők mondják a bevezető előadásokat, vezetik a beszélgetéseket, az imákat, a zenét és a játékokat. A vezető csapatnak tagja egy pap vagy szerzetes és a közösséghez tartozó házaspár(ok).

A már működő közösség legalább két hónapot tölt a hétvégére készüléssel. Egy új közösség kialakulá-sa három-hat hónapig tart. A hétvégére való aprólékos készülődés egész folyamatában a közösség sze-retete a legfontosabb: erről lehet a vezető csapat felkészültségét megítélni.

A résztvevők: 40-80 fő, beleértve a vezető csapatot. A korosztály 17-25 év közé esik. Az Antióchia a fiatalok minden rétegét megmozgatja, az eminenstől a bukdácsolóig, a "bika-fiúktól" a "jókisfiúkig".

A helyszín: A hétvégét plébánián vagy környékbeli iskolában tartják. Minden étkezést a plébániához tartozó családok készítenek és szolgálnak fel, együtt a résztvevők fiatalabb testvéreivel. Péntek és szombat éjszaka a résztvevőket plébániai családok fogadják be otthonaikba "alvó csoportokban", amelyek 5 fiúból vagy 5 lányból állnak. A résztvevők hálózsákot hoznak és a padlón alszanak.

Ima támogatás: A hétvégét imáikkal erősen támogatják a plébániához tartozó családok és más Antióchia közösségek. Minden egyes résztvevőnek saját "ima családja" van a hétvége alatt.

Költség: Minden résztvevőt felkérnek, hogy adományával járuljon hozzá a hétvége költségeihez. Az így összegyűlt összeg fedezi az étel, ital, bibliák, (minden résztvevő kap egy kisméretű Újszövetséget), gyertyák, dekoráció, postaköltség, sokszorosítás stb. költségeit.

Az Antióchia jelképe egy kő és egy rózsa. A fiatalok eldönthetik, hogy kövek legyenek, amely ke-mény, hideg és soha nem változik, vagy rózsává váljanak, amely él és növekedni tud, kibontakozik szépségében és sok embernek örömöt jelent.


A HÉTVÉGI BEVEZETŐK TARTALMA


A hétvégén elhangzó bevezetők előre kidolgozott vezérfonalakat követnek. A bevezetőket a fiatalok írják, felnőtt segítséggel fejlesztik és ők mondják el a hétvégén. Minden bevezetőnek a személyes megosztás az alapja, emellett erősen hangsúlyozzák az Evangélium és a személyes élettapasztalat kap-csolatát. Az alábbiakban röviden ismertetjük az egyes bevezetők tartalmát.

péntek este


Bevezetés: A hétvége vezetői mondják (fiú és lány). Meleg üdvözlés és a hétvége formájának és stílu-sának ismertetése. Kicscsoportos beszélgetés követi.

Isten hívása: Mindannyian személyes meghívást kaptunk Istentől. Rajtunk áll, hogy válaszolunk-e. Kiscsoportos beszélgetés.

Elmélkedés az imáról: A bevezető arról szól, hogy az ima Istennel való egységünk kifejeződése, amelynek sok formája van. Pihentető, de magával ragadó megközelítését adja az imának. Beszélgetés az alvócsoportokban.

szombat


Az élet, mint önátadás - elmélkedés: Jézus mindannyiunkat személyesen szeret és életét odaadta értünk. A mi életünk továbbterjedése lehet ennek az ajándékozó életnek. Nincs megbeszélés.

Saját képem, Isten képe rólam: (Érett fiatalok mondják). Igyekszünk magunkról olyan képet kiala-kítani, amely mások számára jobban elfogadható, de Isten akkor is szeret minket, ha nem tudunk e szerint a kép szerint élni. Mi az Ő képére vagyunk teremtve. Írott reflexió, nincs megosztás.

Krisztus műve: Krisztus híd számunkra az Atyához. Résztvehetünk a művében. A Szentírás nagyban segít, hogy erről többet megtudjunk. Kiscsoportos beszélgetés. Az Újszövetségek kiosztása.

Kereszténynek lenni: A keresztény olyan ember, aki Jézust teszi élete központjába. Ez sokkal többet jelent, mint pusztán jó embernek lenni. Kiscsoportos beszélgetés.

Keresztény közösség: Jézus mindannyiunkat személyesen arra hívott, hogy olyan közösséghez tar-tozzunk, amely Krisztus-központú. Kiscsoportos beszélgetés.

vasárnap


Elmélkedés az Eucharisztiáról: Az Eucharisztiában az Élet Kenyerét ünnepeljük, a Krisztus Testét alkotó közösséget. Nincs kiscsoportos beszélgetés.

Egyház a világban: (Érett fiatalok mondják). Mi vagyunk az Egyház - Krisztus központú, szerető közösség. Kiscsoportos beszélgetés.

Küldetés: Krisztus küldetését valósítjuk meg mindennapi életünkben, mint egyének és mint közösség. Kiscsoportos beszélgetés.

Krisztus követése: Életstílusunk, magatartásunk, szokásaink újraértékelése. Írott reflexió.

Krisztusért dolgozni: (A hétvége vezetői mondják). Annak érdekében, hogy ez a hétvége a növeke-dés kezdete lehessen, szükségünk van arra, hogy személyesen elkötelezzük magunkat Krisztus mellett konkrét, gyakorlati módon. Csatlakozzunk rendszeresen a heti imatalálkozóhoz, mely a hétvége foly-tatása. Kiscsoportos beszélgetés.


A FOLYTATÁS


A heti imatalálkozó a hivatalos folytatása az Antióchia hétvégének. A közösségek rendszerint vasár-nap este tartják a szentmise után. Az imatalálkozó egy bevezetőből, kiscsoportos beszélgetésből, és közös imából áll, amelyet énekek és a közösség együttléte tesz még hangulatosabbá. Akárcsak a hét-végét, ezt is a fiatalok szervezik és vezetik, felnőtt segítséggel.

Szentmise hétköznap: A közösségi élet részévé válhat, ha a csoport közösen résztvesz a plébánia egyik hétköznapi szentmiséjén. Ez nem hivatalos része a programnak, hanem spontán alakulhat ki.

Az apostoli tevékenység szintén a közösségépítés gyakorlati útját jelenti. A közösség tagjai sok terü-leten lehetnek aktívak, pl. bekapcsolódhatnak a plébániai liturgiákba, a zeneszolgálatba, a caritas mun-kájába, látogathatják az időseket, betegeket, stb.

A társadalmi együttlétek (közös kirándulások, sportolás, kulturális programok, játékok) nem tartozik szorosan véve a programhoz, de spontán kialakulhatnak, és a közösséghez, az egyházhoz tartozás ér-zését erősíthetik.

A folytatás célja hogy a közösség a fiataloknak segítsen abban, hogy Krisztus testének hatékony tag-jaként éljenek, és növekedjenek az Úrral és egymással való személyes kapcsolatban. Minden tag érez-ze, hogy szabadon jöhet és mehet és a közösség mindig kész visszafogadni.


AZ ANTIÓCHIA ELINDÍTÁSA A PLÉBÁNIÁN


Módszer: Az Antióchia plébániáról plébániára terjed. Az érdeklődő plébánia elküld egy 10 fiatalból álló csoportot egy házaspárral és egy pappal vagy szerzetessel egy másik plébániára, ahol ez a csoport részt vesz egy Antióchia hétvégén.

Ezután következik a 3-6 hónapos formálódási idő, amely alatt a kezdő csoport meghív másokat, egy-szerre egyet vagy kettőt, hogy csatlakozzanak hozzájuk, amíg 20-25-en nem lesznek. Ez a 20-25 fő alkotja a team-et. Amikor kialakult a team, megtartják saját plébániai hétvégéjüket, amelyen rögtön részt vesz egy másik érdeklődő plébánia csoportja. E mögött a tevékenység mögött az imádság az a kulcstényező, amelyre a felkészüléskor szükség van.Az a kívánatos, hogy minden plébánia két hétvégét tartson évente. Amikor egy plébánián először van hétvége, akkor ajánlott, hogy a vezető csapatban legyen 2-3 tapasztaltabb vezető más közösségből. Ez biztosítja a háttér-támogatást és segít megőrizni a mozgalom irányultságát és lelkületét.

Az induló csapat kiválasztása: Ez döntő fontosságú. Ezen múlik a jövendő közösség hatékonysága. Az Antióchia a társak vonzásán alapul. Ezért alapvető, hogy a spontán létező csoportok vezetőit hív-juk meg - nem a "Szentjánosokat", hanem azokat akik személyiségükkel vonzanak másokat.

Mivel ezek a fiatalok rendszerint nem nagyon láthatóak a templom körül, fontos, hogy a plébános vagy az érintett felnőtt a fiatalok tanácsainak segítségével keresse meg ezeket a vezetőket. Gyakran azok a legjobb vezetők, akiknek jó hívő hátterük van, de akiket sörözőkben, klubokban és az osztály nyughatatlanjai között lehet megtalálni.

Ha nem vesszük figyelembe a csapat-kiválasztásnak ezt a szempontját, az Antióchia akkor is értékes lelki hatással lesz a plébániára, azonban saját lehetőségeit erősen korlátozza.


AZ ANTIÓCHIA MOZGALOM FELÉPÍTÉSE


Az Antióchia minimális szervezettel dolgozik és a hangsúly a plébániák önállóságán van. Ez az önálló-ság azonban szükségessé teszi, hogy az egyes plébániák Antióchia közösségei teljes felelősséggel ra-gaszkodjanak az Antióchia mozgalom irányelveihez, és kapcsolatot tartsanak a többi közösséggel. Ez a feladat fokozottan hárul a közösség egy vagy több szülőházaspárjából és néhány fiatalból álló vezető csapatra. Szerepük az, hogy:
Az Antióchia közösségek egymás közötti kapcsolatainak építését szolgálják az ismétlődő rendezvé-nyek: SZIV találkozó (Szülőházaspárok és Ifjúsági Vezetők találkozója), Antióchia-kupa verseny, évvégi hálaadó Te Deum, Antióchia Farsang, stb.


NÉHÁNY FONTOS SZEMPONT


PLÉBÁNIÁRA ALAPOZOTT
A lelkes tagok természetes törekvése az, hogy meghívják barátaikat, akik más plébániákhoz tartoznak. Ez gyors számbeli növekedéshez vezet, azonban hosszú távon önpusztító. Jelentős erőfeszítésre van szükség, hogy az Antióchia mozgalmat a plébániai határok között tartsuk. Számos oka van ennek:
  1. A plébánia legyen része annak a három színtérnek (plébánia, család, iskola), ahol a katolikusok hite fejlődik (együtt a családdal és az iskolával). Különösen azok számára lehet fontos a plébá-nia életébe való bekapcsolódás, akik befejezték a középiskolát, hogy ezután a "vallást" ne úgy tekintsék, mint olyan valamit, ami az iskolához tartozik.
  2. Igaz ugyan, hogy a hétvégén résztvevő fiataljainknak gyakran nem sok fogalmuk van a plébániá-ról, de ezt az Antióchia élménye meg tudja változtatni. Azonosulnak saját plébániájukkal, és ké-sőbb be is kapcsolódnak életébe.
  3. Egy másik plébánia életében való részvétel egyre inkább eltávolítja az embert azoktól, akikhez földrajzilag közelebb van, és gyengíti a családoknak azt a törekvését, hogy együtt járjanak templomba.
  4. A rendszeres részvétel nehézzé válik a közlekedés és a távolság miatt.
LELKISÉG
Az Antióchia mozgalom a lelki fejlődésre irányul. Hangsúlyt helyez a szentségekre és a személyes kapcsolat oldaláról közelít a hithez, Jézusnak az egységért mondott főpapi imája alapján (Jn 17). Az Egyházat a hívők közösségének látja, amely azért létezik, hogy "higgyen a világ".

A társadalmi együttlét eseményei fontos szerepet játszanak az emberi fejlődésben. Világossá vált, hogy ezeket legjobban maguk a fiatalok tudják megszervezni, kötetlen formában, a keresztény közös-ség létrejöttének természetes következményeként.

FIATALOK SZOLGÁLATA FIATALOKNAK
Az Antióchia fiatalok vezetése és közreműködése által él. Ők vezetik a hétvégéket, ők mondják a be-vezetőket, vezetik a beszélgetéseket és az alvócsoportokat, és ami a legfontosabb, szolgálják egymást "egyik ember a másikért" alapon a hétvégén, és utána is. Azáltal, hogy meghallgatják a másikat, meg-osztják élményeiket, támogatják és kihívás elé állítják társaikat, egymást segítik abban, hogy az Evan-gélium üzenetének fényében mindnyájan tisztábban lássák személyes helyzetüket.

Az Antióchia hatékony eszköze annak, hogy a jövő tettrekész nemzedéke felnövekedjék. Olyan szemléletet alakít ki, hogy az Egyház a hívők közössége, akik kapcsolatban vannak az Úrral és egy-mással, és ebben a közösségben mindenkinek megvan a saját szerepe. A fiatalok felfedezik hogy ők a jelen egyháza, és nem csak a jövő egyháza, és sok esetben hatékonyabban tudják barátaik életét befo-lyásolni, mint a papok vagy a szülők. Fiatalok az "anya-plébániáról" gyakran résztvesznek az új kö-zösségek megalakításában is. Ez még jobban elősegíti, hogy missziós lelkület és aktív egyházi külde-téstudat alakuljon ki.

Az Antióchia komolyan épít a barátság és vezetőképesség emberi értékeire. Az Antióchia az azonos korúak vonzására épül, és sokkal hatékonyabb ha a fiatalok társaikat hallgatják, és nem az idősebbe-ket. Ők jobban fel tudják mérni, hogy mi befolyásolja társaikat, ezért szükségszerű hogy az ő szavuk érvényesüljön a stílus kérdésében, és a személyeknek az egyes szerepekre való kiválasztásánál.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a fiatalok életöröme és vitalitása fontos ajándék, amelyet Egyházunk nem nélkülözhet ahhoz, hogy betöltse küldetését. Ezeket az ajándékokat a plébániai élet fő vonalába kell helyezni, hogy a fiatalok az "örömhír" részei legyenek, és ne csak megtűrt extraságok.

FELNŐTTEK SZEREPE AZ ANTIÓCHIÁBAN
A felnőtt támogatás alapvető ebben a mozgalomban. Bár kevesen vannak és a háttérben maradnak, mégis a felnőttek érettséget, folytonosságot biztosítanak, és tanácsaikkal segítik a fiatalokat. Fontos, hogy olyan felnőtt vezetőik legyenek, akik "két lábbal a földön állnak" és akikben a fiatalok megbíz-nak.

A pap: Ideális esetben jelenlétével és lelki tanácsadóként vesz részt a közösség életében, leginkább személyes kapcsolatokban. Ez azonban nem mindig lehetséges, és az Antióchia képes működni világi-ak kezdeményezésével és támogatásával a plébános beleegyezése mellett.

A szerzetes: Néhány plébánián szerzetesek kezdeményezték a mozgalmat. Fontos támogató szerepük van, és a közösségben tanúságot tesznek szerzetesi hivatásukról.

A házaspár: A házaspárnak különleges szerepe van az Antióchiában, és ajánlott a program bevezeté-sével addig várni a plébánián, míg egy alkalmas házaspárt találunk.

Az ő szerepük több, mint amit egy szokásos ifjúsági mozgalom támogatása jelent. Több annál, hogy felnőtt férfi és női szerep-modellt biztosítsanak. Az Antióchia fő iránya, hogy Krisztus-központú kö-zösséget építsen. A házaspár a legalapvetőbb emberi közösség. A fiatalok közösségében tanúságot tesznek elkötelezettségükről és bensőséges kapcsolatukról. Ez a tanúságtétel és a házasság szentsége olyan dimenziót ad a közösségnek, amely különbözik attól, amit egy egyedülálló adhat.

Ez különösen azért jelentős, mert sok fiatal jön az Antióchiába széttört családból és sérült helyzetből. Az otthon vendégszeretete és a házaspár nyitottsága kulcsfontosságú. Az otthonuk és szívük olyan hellyé válik a közösség számára "ahová be lehet ugrani". Fontos, hogy a házaspárok érzékenyek le-gyenek a fiatalok világa iránt. Késznek kell lenniük arra, hogy résztvegyenek az életükben. Saját érde-kükben és a fiatalok érdekében legyenek készek adni magukból.

Mivel ez időbeli elköteleződéssel jár, kívánatos, de nem alapvető, hogy legyenek tizenéves gyerekeik, akik tagjai az Antióchia közösségnek. Így a gyerekeikkel együtt fognak dolgozni, és nem tőlük elvá-lasztva. Ideális, ha a közösségben nem csak egy házaspár van.

Fontos megemlíteni, hogy számos országban azok a házaspárok játszottak fő szerepet az Antióchia meghonosításában és elterjesztésében, akik a Házas Hétvége vagy a Cursillo mozgalomban részt vesznek.


További információ:
  Bittsánszky János és Sári
1088 Budapest, Baross utca 28
Tel: 318 9711
e-mail: labora@mail.datanet.hu


a lap elejére




A Szent Rókus Antióchia közösség



Az Antióchia ifjúsági lelkiség első és alapító közössége Magyarországon. A közösség missziós lelkületének és elkötelezett munkálkodásának nyomán jöttek létre más plébániákon is Antióchia közösségek.

Alapítás éve: 1994
Alapítók:
A közösség jelenlegi vezetői:

Ifjúsági: Oszwald Ági és Haszara Jancsi
Szülőházaspárok: Bittsánszky János és Sári, Vági Laci és Zsuzsa
Papi vezető: dr Breznay István plébános atya


Rendszeres programok:

Részvétel a plébánia életében:

Programjaink - 2002. II. félév:

  • 2002. augusztus 14-19.:
Szt. Rókus Antióchia nyári tábor
Helyszín: Badacsony
Táborvezetők: Gyorgyovich Kati, Oszwald Ági,
Dselits Dávid, Csima Zsolt
  • Szeptember 1.:
első őszi imatalálkozó az esti szentmise után
  • Szeptember 8.:
évadnyitó imatalálkozó Vágiéknál Kamaraerdőn
  • Október 5.:
Antióchia kupa verseny Szentendrén
  • November 8-10.:
15. Szt. Rókus Antióchia Hétvége


a lap elejére




Szent Rókus Antióchia Hétvégék



Sorszám időpont vezették létszám
1. 1995. február 3-5 Bittsánszky Lotti, Masát Gábor 42
2. 1995. október 20-22 Gombos Eszter, Gyimóthy Ákos 43
3. 1996. április 19-21 Balázs Mariann, Matláry Fecsy 50
4. 1996. november 15-17 Tegzes Kinga, Nádasdy Miklós 51
5. 1997. október 24-26 Borbély Szilvi, Bazsó Zsolt 41
6. 1998. április 24-26 Hoffmann Niki, Bakos Árpi 56
7. 1998. október 23-25 Katona Kata, Nagy Attila 43
8. 1999. április 9-11 Hesz Anna, El Badaoui Georges 37
9. 1999. november 12-14 Korándi Márti, Timon Bence 55
10. 2000. április 14-16 Oszwald Ági, Gerencsér Zsolt 62
11. 2000. november 24-26 Katona Kata, Haszara Jancsi 62
12. 2001. április 20-22 Barti Gizi, Lelkes Balázs 60
13. 2001. november 16-18 Tátos Viki, Tegzes Béla 50
14. 2002. április 12-14 Rajnai Emese, Dselits Dávid 45
15. 2002. november 8-10    


a lap elejére




További információ:
  Bittsánszky János és Sári
1088 Budapest, Baross utca 28
Tel: 318 9711
e-mail: labora@mail.datanet.hu

a lap elejére