Szent Rókus zarándok
Szent Rókus az orvosok és kórházak védőszentje. Ifjú zarándokként, bottal a kezében, kenyeret hozó kutyával, lábán pestises keléssel, a vállán vörös kereszttel ábrázolják. Rozáliával és Sebestyénnel együtt ők a "pestises szentek". Ünnepe: augusztus 16. A Rókus név a Roch- (erős) kezdetű germán nevek önállósult német becézője, latinosan: Rochus. Szent Rókus Franciaországban, Montpellier-ben született 1345 körül, és 1376 táján Angerában (Lombárdia) halt meg. Rövid élete szinte folytonos zarándoklat, útonlét volt. Édesapja János, a város ura, édesanyja, Libera, fiukat már születése előtt Krisztus szolgálatára szánták. Mellkasának bal oldalán vörös, keresztalakú anyajegy látszott. A szülők csodálkoztak a dolgon és áldották érte az Urat. Már nagyobb gyermek volt, mikor édesapja meghalt. A végrendeletét szóban hagyta fiára: "Először: miként tanultad, szüntelenül Jézus Krisztusnak szolgálj. Másodszor: ne feledkezz meg a szegényekről, az özvegyekről és az árvákról. Harmadszor: rád bízom vagyonomat, hogy jó célra használd. Negyedszer: adj otthont a nyomorultaknak és a szegényeknek." S ő, atyja végrendeletét szó szerint végrehajtotta. Ezután, már a ferences harmadrend tagjaként, elhagyta hazáját. Piacenzába érve látta, hogy a városban súlyos járvány tombol. Rókus a betegek között dolgozva mindent megáldott, és félelem néIkül gondozta a betegeket, akik szentként fogadták, mert tapasztalták, hogy gyógyulást hoz nekik. Házukban kereste fel a betegeket, megjelölte őket homlokukon a kereszt jelével, és így, érintéssel meggyógyította őket. Rómába is dögvész idején érkezett. Egy bíborost is meggyógyított keresztjelével, ám a bíborosnak a kereszt a homlokára vésődött, s haláláig láthatóan viselte azt.
Egyszer aztán, ismét Piacenzában, ő is megbetegedett. A "hálás" polgárok ezért kiűzték a városból. Egy közeli erdőben húzta meg magát, ahol egy kutya megtalálta, s a legenda szerint kenyeret vitt neki és a gazdáját is odavezette. Végül Isten segítségével Rókus meggyógyult, de később egy szerencsétlen véletlen folytán Angera város katonái elfogták, s mint kémet vitték uruk elé. Börtönbe vetettek, öt évig ott élt. Mikor közel érezte halálát, kérte a börtönőrt, hogy hívjon hozzá papot, aki meggyóntatja. Ez után ájtatos imádságban azt kérte Istentől, hogy azok a keresztények, akik Jézus nevében áhítattal megemlékeznek róla, szabaduljanak meg a betegségtől. Amikor imádságát befejezte, kilehelte lelkét. Már holtan találták börtönében, amely csodálatos fényben sugárzott. Fejénél és lábánál egy-egy nagy gyertya égett, feje alatt egy táblát találtak, melyen aranybetűkkel írva állt: Isten meghallgatta, amit a betegek számára kért. Az írásból kiderült Rókus neve és származása is. Amikor a város urának felesége meghallotta a hírt, felismerte, hogy az unokája volt. Amikor a temetésre előkészítették, ráismert a rokonság is a mellkasán látható keresztalakú, vörös anyajegyről. Fájdalommal és bűnbánattal telve temették el.
Az épület őskora az idők homályába vész. Az alapokból arra lehet következtetni, hogy már a IV. században állt itt egy kis temetőkápolna. Budapest 1945-os ostroma után a kápolna romjainak eltakarítása kózben a szentély alatt egy "háromkarélyos kamra" maradványaira bukkantak. A CELLA TRICHORA ez a latin neve az ilyen elrendezésű ókeresztény temetői kápolnáknak - négyzetes, kisméretű középteret három oldalról, ív alakban épített falak határolják. Így az alaprajz egy lóherére emlékeztet. A negyedik ív helyén a bejárat van. Magyarországon eddig Szombathelyen, Pécsett és Óbudán (Raktár utca) tártak fel ilyen őskeresztény temetőkápolnákat. Ezek - a régészek szerint - a IV. században épülhettek. A római kori eredetet valószínűsíti, hogy az ókori "pestelőtti" városka helyén római tábor (castrum) volt, s több lelet szerint is ezen a tájékon lehetett a temetőjük. Nagyon valószínű, hogy a katonák és családjuk körében egyre többen lévő keresztények itt is építettek egy kis kápolnát az akkoriban szokásos "trichora" formában. Ez a hármas elrendezés ugyanis a Szentháromságot jelképezhette az ókeresztény hívők számára. Míg azonban az ókeresztény illetve a római kori eredet - komoly feltárás hiányában - egyelőre csak fikció, a megtalált kövek tanúsága szerint az az építmény, amelynek romjaira a későbbi, Szent Rókusnak és Szent Rozáliának szentelt kápolnát emelték, a X-XI. században épülhetett. Nincs adat róla, hogy ez a nyilván egyházi célokat szolgáló épület milyen volt, és arról sem, hogy falaiból mennyi élte túl a középkor sötét, járványoktól sújtott évszázada.
Tény, hogy amikor az időben az 1711. évhez érkezünk "Pest város tanácsa az ismételten pusztító pestisjárvány megszüntetése végett életbe lépett óvintézkedései között, mivel a járványban Isten büntetését vélte fölismerni a város lakóinak bűneiért, Istennel engesztelő szószónokul és védőszentül Szent Rókust és Szent Rozáliát választotta, végül az evangéliumra fogadkozva megígérte, hogy tiszteletükre kápolnát emeltet...". És a kápolna még abban az évben fel is épült. Kibővítésére az 1739-40-es évek nagy pestisjárványa után került sor, amely elkerülte ugyan Pest városát, mégis a rettegő, halálfélelemben élő lakosok Istennek és a két védőszentnek hálát adva, hogy megoltalmazta őket, elhatározták a kápolna megnagyobbítását mostani méretére. 1741-ben, a bővítés megindításakor kezdeményezte Preymeyr György a remeteség bevezetését. A városi tanács 1746-ban remetelakot építtetett a szentély hátsó falához, azzal a feltétellel, hogy a remetének kötelessége legyen a környék facsemetéinek ápolása. A remeteséget az egyházhatóság 1798-ban szüntette meg. Az utolsó Rókus-kápolnai remete, András, 1806-ban hunyt el, a szerviták kriptájába temették. 1751 és 1765 között toronnyal és a homlokzatot díszítő szent szobrokkal gazdagodott a kápolna. Állandó központja lett az évenkénti ájtatosságoknak és körmeneteknek. A szentbeszédeket jeles egyházi szónokok tartották. A közkórház építésekor, 1797-ben, a kápolnát felújították, kialakították a torony sisakjának végleges formáját, a helytartótanács két harangot adományozott. A bejárat fölé zenekarzat épült.
A kápolna újkori története szorosan összefügg a Pestvárosi közgyógyászat történetével, a nincstelenek, szegények istápolásával. A kápolna közvetlenkörnyékén elterülő "Rókus-mezőn" már a XVIII. század első felében létesítettek "járványbarakkokat". Ezek helyén épült l78l-től kezdődően előbb egy 75 férőhelyes kis kórház, amely "xenodochium", vagyis szegényház is volt egyben, tehát közgyógyászati és szociális feladatokat látott el. Az anyagiakhoz mind Pest városa, mind a polgárok hozzájáruItak. A város a "Rókus-mezőn" kívül az úgynevezett "Szent Rozália birtokot" (a mai Füvészkert egy része) adományozta a nemes célra. A lakosság számának növekedése indokolttá tette egy nagyobb, városi kórház létesítését. A szakmai tervezéssel Haffner Mihály tisztiorvost, az építkezés irányításával Kardetter Tamást bízták meg. 1797-ben kezdték el a 207 beteg befogadására szolgáló RÓKUS KÓRHÁZ építését, és a Gyöngytyúk (ma Gyulai Pál) utcai részét 1798. május 28-án pompás ünnepélytől kísérve adták át a város elöljáróinak.
A Rókus kápolna hajóját két ablaktengelynyi terjedelmű, emeletes szárnyépülettel kötötték össze a kórház főtömbjével. A földszinten nyitottak bejáratot. A gazdagon díszített domborművektől pompázó kapukeret jól illusztrálja a XVIII. század végének copf stílusát. A kapu fölé mély értelmű szobrászati alkotás került. A háromszögbe szerkesztett, keret nélküli, szabad oromrelief közepén idősebb nő (eredetileg az irgalmas szamaritánust ábrazolta) nyújt segítő kezet ruhátlan férfibetegnek. Bal oldalt mankós, agg koldus könyörög alamizsnáért, jobb oldalt szelíd arcú nő ül, ölében galambbal, elmélázva pénzt ontó zsák mellett. Alattuk kőszalagon latin nyelvű szöveg: "Pestanum Calamitosorum Domicilium" (Gyámoltalan szerencsétlenek pesti menháza). A régi bejáratot befalazták, illetve ablakká alakították, amikor l839-4l-ben új (Rakóczi úti oldal) szárnyat építettek a kórházhoz és a régi szárny közepén nyitottak főkaput. Az épület 1860. évi kibővítése és felújítása során a régi kőkaput a szobrász nevének titkát őrző dombormű-együttessel eredeti állapotába állították vissza.
A szentélyt 1963-tól Mattioni Eszter monumentális hímeskő képei díszítik: szemben az Emmauszi tanítványok, a bal falon Szent Rókus, a jobbon Szent Rozália. Az új oltár lábazatán Kopp Judit 1970-ben készült fafaragású domborművei vannak: balról Szent Rókus bottal és kutyával, jobbról pestises betegek, hátoldalán a Betlehemi születési barlang (karácsonyi időben ezt fordítják előre). Az altemplom díszítése ugyancsak Mattioni Eszter műve: a hímeskő Agnus Dei oltárkép, a padozaton az évszakok és zodiákus jelek, keresztény szimbólumokkal. A kápolna figyelmet érdemlő kegyszerei: Krisztus keresztfájának, Rókus, Rozália és Sebestyén szenteknek becses ereklyéi. Az oltárokon képek, szobrok. A templom különösen értékes kincse egy XVIII. sz. közepe táján készült ezüst kehely, melyen a három "pestises" szent, Rókus, Rozália és Sebestyén képei találhatók.
Hangsúlyos a kápolna Mária-kultusza. A mellékoltár fölött a Czestochowa-i kegyhely Mária-képe, a bejáratnál egy Mária-szobor (mindkettő a kápolna eredeti berendezései közül, a XVIII. századból vaIó), a kápolna előtti oszlopon az Immaculata szobor (a szeplőtlen fogantatás dogma kihirdetésének emlékére, 1867-ból), ugyancsak a bejáratnáI Antal Károly 1944-ben készült Csodás érem Szeplőtlen Szüze szobrocskája található.
Hangsúlyos a kápolna Mária-kultusza. A mellékoltár fölött a Czestochowa-i kegyhely Mária-képe, a bejáratnál egy Mária-szobor (mindkettő a kápolna eredeti berendezései közül, a XVIII. századból vaIó), a kápolna előtti oszlopon az Immaculata szobor (a szeplőtlen fogantatás dogma kihirdetésének emlékére, 1867-ból), ugyancsak a bejáratnáI Antal Károly 1944-ben készült Csodás érem Szeplőtlen Szüze szobrocskája található. Figyelemre méltó műemlék még a kápolna mellett jobbról lévő kőkereszt és a homlokzaton a szentek szobrai (Rókus, Gellért, Nepomuki János, László, Erzsébet, István, Margit, Imre, Rozália) és a baloldalt elhelyezett árvíztábla (1838). A barokk szimbolizmusában - sőt talán még az ókeresztény, római hagyományban - gyökerező hármas apszisú Szent Rókus kápolnának nem kisebb a művészettörténeti jelentősége a pesti oldalon, mint Óbudán a Raktár utcai ókeresztény cella trichora archeológiai értéke.
